Délután punnyadtunk és beszélgettünk a Gazdival. Mondta, hogy ma van az év utolsó napja, amikor át szoktuk gondolni mi is történt az előző évben. Hát velem aztán történt ez az, mondhatni teljesen megfordult az életem.

Vidéken laktam, ahol nem igazán volt jó sorom. Vertek. Még most is frászt kapok, ha előkerül a seprű, vagy a felmosó. Emlékszem egy goromba kézre, meg a kiabálásokra. Annyira rossz volt, hogy megszöktem. Kóboroltam, jártam az utcákat és harcoltam minden falatért, az életben maradásért. Egy alkalommal aztán megfogtak és rács mögé kerültem. Egy jó volt ebben, hogy nem kellett már az ételért harcolnom. 

 Aztán a gyepmesteri telepről a Retriever Rescue gondozásába vett és elvittek Dunaföldvárra a Túri Állatkórházba. Amíg az ivartalanításból lábadoztam, nem is sejtettem, hogy már keresik nekem az új gazdit. Ha ezt akkor tudom, nem búslakodok annyira. A Gazdi azért utólag elmesélte, hogy szerettek belém és mennyire várták, hogy végre a családjuk tagja legyek. Hát még én hogy vártam, hogy végre családom legyen! Még a golyóimat is odaadtam érte!

Csak hálával tudok a Retriever Rescue csapatára gondolni, hogy ilyen gondosan választottak nekem családot. Én ennyi szeretetet még soha nem kaptam, mint most. Van saját kanapém - na jó nem csak az enyém - van saját macskám és mindenki engem rajong körbe. Igyekszem is meghálálni a sok szeretetet, bújok, cukiskodok és osztom a pacsikat.

Budapesten lakunk, ami eleinte nagyon furcsa volt nekem. Itt hatalmas buszok vannak, meg egy csomó autó. De van viszont park, ahova sétálni járunk. Meg kellett tanulnom, hogy hiába van másik kutya a parkban, nem rohanhatok át csak úgy az úton, mert jön a nagy busz és kivasal. Eleinte csak tátottam a számat, de most már tudom, hogy miért kell okosan leülni és akkor átmenni, amikor a Gazdi mondja.

A Gazdival beiratkoztunk iskolába is. Nem tudom melyikünknek kell többet tanulnia, mindenesetre én nagyon  élvezem. Van ott sok haverom is már, jókat játszunk. Na jó azért néha muszáj tanulni is, én pedig nagyon igyekszem. Az iskolában éltanuló vagyok, aztán ha "élesben" kell csinálni akkor mindenre kell figyelnem, csak az alakira nem bírok. Úgyhogy a Gazdi azt mondta, hogy még egy darabig fogunk járni az iskolába, mert jól meg kell tanuljak mindent.

Lettek barátaim a kutyafuttatón is. Mert itt még ilyen is van. A két legjobb haverom az két vakvezető labrador, egy sárga és egy barna. Na mi hárman aztán remekül tudunk bandázni! Van egy csajom is a Kyra, de vele sajnos ritkán találkozunk. Ő is fekete labi és amikor összefutunk akkor nagy a szerelem!

Néha rossz is szoktam lenni. Nagyon. Legalábbis a Gazdi szerint. De én nem tehetek róla. Ha elmennek dolgozni egész nap egyedül vagyok. Ilyenkor van időm elmélkedni a dolgokról és ha rám tör a pánik, hogy mi lesz ha nem jönnek haza, akkor egyszerűen muszáj tennem valamit. Egyszerűen kényszert érzek, hogy kihozzam a Gazdi párnáját az ágyból és ha érzem az illatát akkor megnyugszom. Néha kaját is lopok. Nem mintha nem kapnék enni rendesen, de eszembe jutnak azok az idők, amikor meg kellett harcolnom minden falatért és meg kell szerezzem az elöl hagyott ételeket. Sajnos mostanában elpakolnak mindent. Amikor megettem a Gazdi papucsát, akkor az lett a büntetésem, hogy vettek egy cipős szekrényt és mindent belepakoltak. Ilyen sanyarú az én életem :)

 Hogy mit is jelentett nekem ez az idő, míg kóbor macsóból gazdis gentleman-né váltam ez a kép mondja el a legjobban:

Igen, nagyot fordult az életem és nagyon szeretem ezt a mostanit. A Gazdi ölelését, az összebújva alvásokat, a sok simit és játékot. Ilyen életet kívánok minden négylábú haveromnak!