Azt hiszem a Gazdiék megőrültek. Minden ok nélkül elkezdték kipakolni a szekrényeket és ami a kezükbe akadt dobozokba tenni. A polcokról is leszedték a könyveket és azt is dobozokba pakolták. Én megpróbáltam segíteni nekik, de folyton arrébb tessékeltek, hogy láb alatt vagyok. A macska bezzeg élvezte ezt a sok dobozt!

Én meg jól kihasználtam a helyzetet és elloptam a macska kajáját, mert végre felértem a tálját. Finom volt. Lazacos. Próbáltam a bűnjelet elrejteni egy doboz mögé és valójában remekül szórakoztam míg Gazdi kétségbeesve kereste és nem értette, hogy hova tűnhetett a tálka. Persze jól leszidtak, de ennyit megért!

Aztán egyik délután elmentünk együtt autóval egy helyre. Bementünk egy óriási kertbe és Gazdi azt mondta, hogy ez a miénk. Azt mondták, hogy itt fogunk lakni. Volt ott egy ház is, de olyan furcsa volt, nem volt benne semmi, főleg kanapé nem. Nem értettem, hogy ez most hogy is lesz? Hol fogok én aludni? Ágy sem volt, ezért komolyan aggódni kezdtem Gazdi miatt is. Úgyhogy inkább a kertet fedeztem fel. Tele volt finom illattal és végre én voltam a kerítés mögött a Király! Jöttek is kutya haverok, egy tacskóval már össze is cimbiztünk, míg a Gazdik beszélgettek addig mi rendesen levettük a szagmintákat ahogy kell. Itt úgy tűnik nagyon kedves emberek laknak, mert mindenki megsimogatott a kerítésen keresztül aki csak elment a ház előtt. Így nehéz lesz házat őrizni… Kit ugatok meg? Ezen még gondolkoznom kell kicsit.

Volt itt azelőtt egy kutya, mert van egy külön ház is, az van ráírva, hogy Bundi. Na ebbe a házba én nem férek be. Bundi kicsi. Gazdi azt mondta majd vágat nekem a teraszra kutyaajtót. Bár nem tudom mi az, de remélem oda beférek.

A kertem viszont hatalmas és élvezem!

Ma Gazdi elvitt plázázni. Azt hallottam, hogy vannak plázacicák, de ezt most egyértelműen megcáfolom. Egy darab macskával nem találkoztunk.

Viszont csupa olyasmit csináltunk, ami egy magamfajta vidéken felnőtt kutyának meglepő és fura volt. Bementünk például egy ajtón, ami magától becsukódott. A Gazdi megnyomott a falon egy gombot erre elkezdett emelkedni a talaj, majd megint kinyílt magától az ajtó és kimentünk. Gazdi azt mondta ez egy lift volt. Hát akárhogy is hívják, érdekes volt.

Amikor kiszálltunk ott volt egy csomó ember. Mindenki odajött és elkezdett engem körberajongani. Na ez tetszett! Még a szomszéd Évikével is összefutottunk és persze ő is megdögönyözött.

Aztán átmentünk egy olyan fura ajtón ami ment körbe-körbe és mindenki totyogott benne. Még jó, hogy megtanultuk az iskolában a lassú lépést. Akkor nem értettem, hogy minek az, de most már kezdem sejteni. A forgóajtó miatt kellett biztosan.

A legjobb az volt, hogy bementünk egy kutyaboltba, egészen pontosan a Dexler-Dog üzletbe. Mert Gazdi egy mázlista és a facebookon nyert nekem egy vásárlási utalványt. Hát én még nem voltam ilyen boltban! Ez kérem maga a csoda! Egy kutya kánaán! Tele van kajával. Rengeteg kajával. Meg játékokkal, meg jutifalattal. És kaptam persze ajándékot, még kutya csokit is!

Aztán elmentünk a kiserdőbe és ott jót rohangásztam, meg bandáztam másik kutyákkal. Szerencsére az Ázsia Centerben van víz is kirakva a kutyáknak, úgyhogy a futkározás után inni is tudtam.

Remélem este már az új férfiasan kék nyakörvemben megyünk sétálni!

Addig pihenek, mert kivagyok a sok élménytől, mint a kutya...

Rég nem volt időm blogolni, mert az utóbbi hetekben mást sem csináltam, mint gyakoroltam. Sokat. Szerintem többet mint kéne, de Gazdi fejébe vette, hogy akkor is levizsgázunk középfokú engedelmességből.

Volt is pár feszkós napunk emiatt... Viszont az iskolát nagyon élveztem. A sok új haverral remekül játszottunk, jég hátán, sárban, esőben készültünk, de ez engem nem érdekelt csak Gazdi hisztizett néha, hogy csúszik, meg ragad.

Kivételesen Gazdi nem aggódta halálra magát a vizsga miatt, azt mondta, hogy az esélytelenek nyugalmával indulunk. Én meg úgy voltam vele, ha már ennyit gyakoroltam akkor megmutatom neki, hogy akkor is levizsgázom.

Na jó, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem sikerült mindent tökéletesen megcsinálnom. Például nem bírtam helyben maradni megint. Gazdi szerint erre még gyúrnunk kell. Nem értem miért lesz neki ettől jobb, de ha szeretné akkor megpróbálom. Csak az a baj, hogy annyi érdekesség történik mindig, hogy muszáj felállnom és megszagolni, megnézni.

Az Akelás oktatók szerint azért nem megy a helyben fekvés, mert Gazdi agyonszeret engem. Erről azért vitatkoznék, mert én minden mennyiségű szeretést el bírok viselni. Ha nem 5 méterre lenne Gazdi fekvéskor, hanem mondjuk mellém feküdne és összebújnánk, mint a vasárnap délutáni sziesztánál, akkor biztosan kibírnám akár órákig is. Kár, hogy nem így kell a vizsgán...

Egy biztos, a Gazdit rendesen megnevelték az iskolában. Nekem ez volt a lényeg, hogy legyen egy rendes gazdám, ezért is iratkoztunk be az iskolába. Az irányérzéke is sokat fejlődött, már egész hatékonyan ismeri fel a jobb és a bal irányokat, lássuk be eleinte ezzel komoly gondok voltak... A parkban el mer engedni a pórázról, én meg ezt azzal hálálom meg, hogy ha hív akkor odamegyek. Ezt hívják win-win helyzetnek.

Meg kell köszönjem az Akela Kutyaiskola oktatóinak, hogy kiképeztek minket és eljutottunk idáig!

Ez a nap is eljött, ma levizsgáztam alap engedelmességből.

Már meséltem, hogy Gazdi hogy ráparázott erre az egészre, hát nyilván most is tiszta ideg volt. Reggel már elkezdte nekem mondogatni, hogy okos legyek, meg fogadjak szót, ráadásul folyamatosan le kellett feküdnöm. Persze a lakásban le is feküdtem, a szőnyeg az kényelmes, tehát ott lefekszem.

Aztán kiértünk az iskolába, ahol egybefüggő mocsár fogadott minket. K.b. ezt vártuk, de tényleg durva volt. Amíg vártuk, hogy bemehessünk addig a gazdik beszélgettek és valahogy most olyan feszült volt mindenki.

Szerencsére mi voltunk az első vizsgázók, legalább Gazdi idegei nem mondták fel a szolgálatot idő előtt.

A vizsga alapvetően rendben volt, de azt nem értem miért akarta Gazdi, hogy belefeküdjek az ingoványba. Mindig azon nyavajog, hogy milyen sáros leszek séta után, aztán törölget egy óráig hogy lakásképes legyek. Erre most meg ő mondja, hogy feküdjek a sárba. Na én nem feküdtem. Persze le is vontak erre pontot, de ezt én csak a végén tudtam meg amikor kiértékeltek.

A legnagyobb átverés ebben a vizsgában az volt, hogy egy falat virslit sem kaptam. Hiába csalt a Gazdi, hogy jól beillatozta a kezét előtte, engem ugyan nem vert át. Én azért csináltam meg szépen a feladatokat, mert szerettem volna örömet okozni neki.

Kaptam oklevelet, meg szép vizsgafüzetet és még ajándékot is! Minden ügyes vizsgázó kapott Akelás kutyakekszet, amit külön nekünk sütöttek a kutyapékségben. Finom volt.

Egyre jobban tetszik nekem ez az iskola, rá is beszéltem a Gazdit, hogy menjünk középfokra is!

És most kivagyok a sok koncentrálástól, ilyen a fejem:

Véget értek az ünnepek és Gazdi úgy döntött, hogy ideje komolyan venni az iskolát. Be is iratkoztunk, de most már a felnőttek közé.

Azt kell mondjam ez az iskola nagyon jó. Van egy csomó haverom, tulajdonképpen mindegyik osztálytársam tök jó fej. A legjobb az egészben, hogy vagy virslivel tömnek, vagy játszhatunk. Nem is tudom hirtelen, hogy melyik a jobb…

Azt mondjuk nem értem, hogy miért kell mindig leülni a jeges hóba. Viszont ha leülök akkor mindig kapok virslit, úgyhogy inkább leülök. Még szerencse, hogy már nincsenek golyóim, mert szerintem rég lefagytak volna.

Nekem alapvetően nem sok újdonság van az iskolában. Ülni tudok, jobbra és balra is tudok menni. Szót is fogadok, ha akarok. Az iskolában általában akarok. Otthon az már egy másik történet, de a Gazdi reménykedik. Hát had csinálja, ha neki ettől jobb lesz.

A Gazdi viszont rengeteget fejlődött! Meg vagyok vele elégedve. Eleinte összekeverte, hogy merre kell fordulni, ha jobbra kellett az tuti hogy mi balra mentünk. Szegény Zsolt (ő az edzőm is :) ) már majdnem sírva fakadt egyik alkalommal, mikor a Gazdi össze-vissza utasítgatott és pont rosszkor adta a virslit. Persze a végén már én sem tudtam hogy mikor mi a feladat, de a virslit azért megettem. Aztán elvett engem a Gazditól, együtt okosan megcsináltuk a gyakorlatot és fényt öntött a Gazdi csökött agyába. Azóta már be tudunk végre menni egy ajtón sorban. Mondjuk eddig is be tudtunk, de most már rendesen megyünk be.

Itt adnak ám házi feladatot is! Olyankor tudom, hogy épp a házi feladat van, amikor a parkban nem rohangászás van, hanem ott is jobbra meg balra menés meg hideg hóban ücsörgés. És még jutalomfalatot sem kapok. Azért megcsinálom, had örüljön a Gazdi, hogy milyen ügyes vagyok. Meg ugye a vizsgadrukk. Nekem nincs, de a Gazdi tökre parázik, hogy sikerüljön az engedelmességi vizsgám. Szerintem sikerülni fog!

Azt hiszem a Gazdinak is inkább rohangásznia kéne a többi gazdival a pihenőidőben, mint mi a haverjaimmal.

Délután punnyadtunk és beszélgettünk a Gazdival. Mondta, hogy ma van az év utolsó napja, amikor át szoktuk gondolni mi is történt az előző évben. Hát velem aztán történt ez az, mondhatni teljesen megfordult az életem.

Vidéken laktam, ahol nem igazán volt jó sorom. Vertek. Még most is frászt kapok, ha előkerül a seprű, vagy a felmosó. Emlékszem egy goromba kézre, meg a kiabálásokra. Annyira rossz volt, hogy megszöktem. Kóboroltam, jártam az utcákat és harcoltam minden falatért, az életben maradásért. Egy alkalommal aztán megfogtak és rács mögé kerültem. Egy jó volt ebben, hogy nem kellett már az ételért harcolnom. 

 Aztán a gyepmesteri telepről a Retriever Rescue gondozásába vett és elvittek Dunaföldvárra a Túri Állatkórházba. Amíg az ivartalanításból lábadoztam, nem is sejtettem, hogy már keresik nekem az új gazdit. Ha ezt akkor tudom, nem búslakodok annyira. A Gazdi azért utólag elmesélte, hogy szerettek belém és mennyire várták, hogy végre a családjuk tagja legyek. Hát még én hogy vártam, hogy végre családom legyen! Még a golyóimat is odaadtam érte!

Csak hálával tudok a Retriever Rescue csapatára gondolni, hogy ilyen gondosan választottak nekem családot. Én ennyi szeretetet még soha nem kaptam, mint most. Van saját kanapém - na jó nem csak az enyém - van saját macskám és mindenki engem rajong körbe. Igyekszem is meghálálni a sok szeretetet, bújok, cukiskodok és osztom a pacsikat.

Budapesten lakunk, ami eleinte nagyon furcsa volt nekem. Itt hatalmas buszok vannak, meg egy csomó autó. De van viszont park, ahova sétálni járunk. Meg kellett tanulnom, hogy hiába van másik kutya a parkban, nem rohanhatok át csak úgy az úton, mert jön a nagy busz és kivasal. Eleinte csak tátottam a számat, de most már tudom, hogy miért kell okosan leülni és akkor átmenni, amikor a Gazdi mondja.

A Gazdival beiratkoztunk iskolába is. Nem tudom melyikünknek kell többet tanulnia, mindenesetre én nagyon  élvezem. Van ott sok haverom is már, jókat játszunk. Na jó azért néha muszáj tanulni is, én pedig nagyon igyekszem. Az iskolában éltanuló vagyok, aztán ha "élesben" kell csinálni akkor mindenre kell figyelnem, csak az alakira nem bírok. Úgyhogy a Gazdi azt mondta, hogy még egy darabig fogunk járni az iskolába, mert jól meg kell tanuljak mindent.

Lettek barátaim a kutyafuttatón is. Mert itt még ilyen is van. A két legjobb haverom az két vakvezető labrador, egy sárga és egy barna. Na mi hárman aztán remekül tudunk bandázni! Van egy csajom is a Kyra, de vele sajnos ritkán találkozunk. Ő is fekete labi és amikor összefutunk akkor nagy a szerelem!

Néha rossz is szoktam lenni. Nagyon. Legalábbis a Gazdi szerint. De én nem tehetek róla. Ha elmennek dolgozni egész nap egyedül vagyok. Ilyenkor van időm elmélkedni a dolgokról és ha rám tör a pánik, hogy mi lesz ha nem jönnek haza, akkor egyszerűen muszáj tennem valamit. Egyszerűen kényszert érzek, hogy kihozzam a Gazdi párnáját az ágyból és ha érzem az illatát akkor megnyugszom. Néha kaját is lopok. Nem mintha nem kapnék enni rendesen, de eszembe jutnak azok az idők, amikor meg kellett harcolnom minden falatért és meg kell szerezzem az elöl hagyott ételeket. Sajnos mostanában elpakolnak mindent. Amikor megettem a Gazdi papucsát, akkor az lett a büntetésem, hogy vettek egy cipős szekrényt és mindent belepakoltak. Ilyen sanyarú az én életem :)

 Hogy mit is jelentett nekem ez az idő, míg kóbor macsóból gazdis gentleman-né váltam ez a kép mondja el a legjobban:

Igen, nagyot fordult az életem és nagyon szeretem ezt a mostanit. A Gazdi ölelését, az összebújva alvásokat, a sok simit és játékot. Ilyen életet kívánok minden négylábú haveromnak!

Egyik nap rettentően csodálkoztam, mert a Gazdi egyszer csak nem ment el kora reggel itthonról. Mondjuk kongot sem kaptam, de legalább egész nap főztünk meg sütöttünk. Micsoda illatok... Most is összefut a nyál a számban ha rá gondolok! Én még ilyet soha nem éreztem, de nem ám!

Aztán eljött a másnap, amikor már mindenki itthon maradt és ezt még jobban élveztem. Furcsa dolgok is történtek. Például bevonszolták a tüskés fát gyökerestül a konyhába. Aztán összekoszoltak mindent földdel, és tök sáros lett a konyhakő. Bezzeg ha én lábtörlés nélkül befutok és pár lábnyomot hagyok a kövön akkor megy a patália! Most meg semmi. Gazdi felmosta és egy szót sem szólt. Persze, neki bezzeg lehet...

A padlásról előkerült egy hatalmas doboz benne mindenféle csillogó izével. Ezeket felaggatták a tüskés fára és közben olyanokat mondtak, hogy "azt ne, mert nem elég kutyabiztos, meg azt se mert törik". Mintha érdekelne ez a sok csillogó vacak. Meg se lehet őket enni. Mondjuk elég szép lett így a szoba, csak kicsit vigyáznom kell mikor a kanapéról leugrok, nehogy megszúrjon.

Aztán feladták rám a csokornyakkendőmet, azt mondták, hogy mindjárt jön a Jézuska és hozza az ajándékokat, legyek csinos. Hát csinos lettem, ezen ne múljon az ajándék!

Aztán egyszer csak előkerültek az ajándékok is. Én is kaptam! Ezen mondjuk kicsit csodálkoztam, mert előzőleg azt mondta a Gazdi, hogy akkor hoz a Jézuska ajándékot, ha jól viselkedek. Ezek szerint a rizs meg a szezámmag ellopása és szétszórása, meg a banánok megevése héjastól mégsem lehetett akkora rosszaság, pedig kicsit aggódtam emiatt.

Mindenki kapott ajándékot, de a legjobbat nekem hozta a Jézuska! Mondjuk egy pecabotnak én nem örültem volna annyira mint a Balázs, meg az objektívvel sem igazán tudnék mit kezdeni. Örüljenek neki a többiek. Én egy igazi zebrát kaptam, teniszlabdával és zsinór lábbal. Csodálatos ajándék, olyan boldog vagyok most! Még soha nem hozott nekem ajándékot a Jézuska!

De a legjobb a Karácsonyban mégis az, hogy az egész család itt van. Mindig valaki ráér velem játszani is! És estére még a macskát is lehozták nekem! Mondjuk ő ennek nem örült felhőtlenül, pedig próbáltam neki cukiskodni is. Végül azért csak aludtunk együtt egy kicsit...

Szóval a Karácsony tök jó! Nem is értem miért nincs mindig...

A gazdi szerintem megőrült. Állandóan elmegy amikor nem is szokott, aztán hazajön egy csomó szatyorral, amiket betuszkol a nagy szekrénybe a ruhák közé. Szerintem már nem is fér be oda semmi. Mindenki sugdolózik, dugdos, meg titkoskodik. Ma meg hazaállítottak egy tüskés fával. Ezt aztán végképp nem értettem, minek ide egy ilyen? Lehet a macskának, az szereti az ilyesmit. Csakis ez lehet a dolog mögött.

Viszont kaptam egy piros nyakörvnek látszó izét, azt mondták ez csokornyakkendő és nagyon csinos vagyok benne. Mondjuk ez igaz.

Aztán a Gazdi ma leült velem beszélgetni. Elmondta, hogy hamarosan itt a Karácsony, és legyek nagyon jó, mert figyelnek az angyalok és ha jól viselkedek, akkor a Jézuska ajándékot hoz nekem. Azt nem tudom még, hogy mi az a Karácsony, de biztos nagyon jó lehet, mert mindenki izgatottan várja. Az angyalokat sem ismerem, de ha ez ilyen komoly dolog akkor én megpróbálok jól viselkedni. Ma el is kezdtem. Azért nem olyan könnyű ám ez a jól viselkedés, de én nagyon igyekszem, de tényleg. Az esti sétánál például egy kutyához sem vonszoltam oda a Gazdit, bár kicsit énekeltem emiatt, de erőt vettem magamon. Ettől elég boldognak láttam, remélem azok az angyalok is észrevették mennyire igyekeztem. Mostantól Ében leszek a kisangyal!

A Gazdi azt mondta, hogy a Jézuska hoz majd ajándékot is, írjak neki levelet, hogy mit szeretnék kapni. Az első gondolatom az volt hogy teniszlabdát. Sokat. Nagyon sokat. Ennyit:

Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség. Mert mit ér a sok teniszlabda, ha senki nem dobálja nekem. . . Úgyhogy sokkal inkább azt szeretném, ha a Gazdi velem lenne egész nap. Akkor a jóság is sokkal jobban menne, mert nem unatkoznék és nem kéne pakolásznom míg végre valaki hazaér a munkából és szórakoztat.

Addig is gyakorlom a jóságot, ki tudja, hátha ezek az angyalok meg a Jézuska tényleg teljesítik a kívánságom!

Amikor megérkeztünk az új otthonomba, a családom minden jóval elhalmozott, kaptam szép új ágyat, vadonatúj tányérokat, mindenféle finomságot. Valami viszont nagyon hiányzott... Tébláboltam össze vissza, próbáltam felfedezni a sok újdonságot. Egyszer amikor a kertben szimatolgattam az egyik hervadt virág alól kikandikált egy sárga láb. Odafutottam és láss csodát egy kacsa volt! Pont ilyenről álmodtam! Felkaptam és boldogan vonultam vele, meg kellett mutatnom az új barátomat mindenkinek.

Azóta elválaszthatatlan barátok lettünk, még aludni is viszem magammal!

A családom - mintha soha nem lett volna kutyájuk - végre rájött, hogy nekem játékokra is szükségem van. A gazdi elment vásárolni és hozott nekem még játékokat. A legjobb a kong nevű csoda. Aki nem tudná, a kong egy olyan játék, amit meg kell tölteni kutyakajával és úgy hirdetik, hogy a kutyák órákig elvannak vele, míg kiszedegetik belőle az ételt. Ha-ha-ha..órákig :) Mondjuk először tökre ideges lettem, hogy érzem a virsli illatát de el van dugva. Mostanra sikerült tökélyre fejlesztenem a kongozást, reggel megtöltik és mire a kapun kimegy a gazdi a kong már üres...

Egyik alkalommal, mikor Apa elment teniszezni és hazajött, hozott nekem egy csomó teniszlabdát. Nem tudom pontosan az mit jelent, de azt mondják függő lettem. Mármint labdafüggő. Mostanra sikerült kifejlesztenem különböző apport kombinációkat. Kacsa+labda, vagy a kedvencem két labda egyszerre a számban. Ez utóbbit még próbálom fokozni három labdára, de ezt még gyakorolni kell.

Úgyhogy most már igazán kerek a Világ! Igyekszem is vigyázni a játékaimra, bár szegény kacsa... Őt annyira szeretem, hogy ez kezd rajta meglátszani, finoman szólva is csoffadt lett:

Mozgalmas volt a mai napom, ki is vagyok mint a liba. Illetve pont a libák miatt vagyok ki.

Nem elég, hogy ma iskolában voltam ami köztudomásúlag fárasztó, a családom kitalálta, hogy menjünk még el kicsit valahova. Beültünk az autóba és egészen Tatáig száguldottunk, mert ott épp vadlúd sokadalom van és az őrült fotósok pont azt szerették volna lefotózni.

Hát én még ilyet nem láttam, rendesen rá is csodálkoztam.

Amíg a fiúk a ludakat fotózták, addig mi a gazdival érdekesebb dolgokat csináltunk, benyomultunk az igazi sokadalomba az emberek meg kutyák közé. Jól összebarátkoztunk a vöröskeresztesekkel, a gazdi adományozott és kapott teát, én meg pörcöt. Azt hiszem én jobban jártam :)

Volt ott egy ember, aki nagyon szépen festett, ez nagyon tetszett nekem is. Meg szemben a töpörtyű árus. Na jó, főleg a töpörtyű.

Mondjuk a ludakat nem igazán láttam, de azért jól mulattam.